Nézőpont

Most úgy érzed, eltévedtél. Hogy az út, amit eddig követtél, már csupán egy sárba fulladó, lendületét vesztett sovány porszelet az előtted nevető, karcos kavicstengerben. De mi lesz veled, és ezzel az idegen, kényelmetlenül feszítő kis levegőtlen térrel, amelyben itt ragadtál?

Van, hogy csak perspektívát kell váltanunk. Nézz körül, fordíts hátat. Csiszold le az éleket, rántsd ki a szőnyeget. Az is lehet, hogy megütöd magad.

Mert talán egy másik szögből, egy másik időből, egy másik életből szemlélve éppen most vagy a legjobb helyen.

Cafatokban lógni

Nőnek lenni ma annyit jelent, hogy árucikk vagy egy kirakatban. Egy darab omlós hús, csupa hajlatból és domborulatból ragasztott, csillogó máz, de senkit sem érdekel, mit takargatsz a hajszálvékony repedések mögött. Hogy ki az, aki a hajnal bűnbánó fényeibe öltözve visszanéz rád a tükör álcája alól. Amikor fedetlenek vagytok, a szíved és te.

Van szíved?

Semmi misztikus csodalény, vagy felderíteni vágyott titkok.

Inkább mindent a kéznek, az izzadó tenyereknek a betegen villódzó neonfények kihívó kacsintásai alatt, ahol nincs hová menekülni. Zöld, kék és vörös feromonok verejtékeznek a lélegzetvisszafojtva rángó betonfalak szorításában. Test a test ellen. Lerázod, visszajön.  Simít, markol, tapint, azon a magától értetődő, birtokló, mégis érdektelen módon. Mindegy, hogy te vagy más, mert az arcod színei csak hullámoznak, mint a kavicstól fodrozódó víztükör.

Elmosódott festékpamacsokként úszunk el a füstös hajnali háztetők megadó szuszogásában.