Bárcsak egy pillanatra megállna a
világ. Csak amíg eszembe jut, hogyan kell lélegezni. Amíg újra kihúzom magam. A
párafoltos, részeg szédüléstől már nem tudom, merre kell indulnom, a lépések
bizonytalan imbolygásba süppednek alattam, mintha mocsárban járnék. Pedig érzem
a szabadságot, a körülöttem táncoló, nevető szél hívogató mosolyát, amely
belesimul a hanyatló éjszaka mélységébe. Vágyom rá. Bárcsak emlékeznék, hogyan
nyújtsam utána a kezem… Bárcsak várna rám a világ, de tudom, hogy nem fékezhet
le. Egyetlen csillag sem kókadhat saját árnyékának szomorúságában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése