De
ma, ma én voltam a felgyúló csillag könnyes tekintete. A bánatosan olvadó
kalács igéző illata. És az ősz első hírnöke, a fűben szendergő magányos gesztenye.
A lámpafénytől részegült molylepke a hegedű kacskaringós nevetésétől ölelve. Az
a kacsintás. Egy szavak bájától bűvölt, csalfa kis verssor. Egy
majdnem-találkozás. Az alkonyban szétrobbanó nyárutó füstös zamata.
Egy
szárnycsapás.
Mert
tulajdonképpen bármivé válhatok, ugye?
Az ég nyitva áll előttem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése