December.
Nyolc
betű, három szótag. Meglehetősen kevés helyet foglal egy papíron, szigorúan
véve némi grafit és jégbe dermedt csillámtöredék.
Számotokra.
És
nekem? Azok a napok, órák, izgatott zsibbadtságban úszó pillanatok, amikor a
csodák kézzel foghatóvá válnak. Talán a zúzmara teszi, a jégcsapok, vagy hogy
ilyenkor a háztetők felett egy titokzatos erőnek hála mindig ibolyalila árnyakkal
nevet az alkony. A hideg szél élesen csobban a villogó fények tükrében a
járdán, a kézfogás a kesztyűk pamutján át is melegebb és erősebb. Ilyenkor
nincs lehetetlen. Korcsolyák karcolnak csalfa szíveket a jég mosolyába,
fűszeres narancs és szegfűszeg-aroma kucorodik még az ereszcsatornák magányába
is. Mágia szikráitól terhes a lég. Persze csak ha odafigyelsz – ott van a
szmog, a hajnali sikamlós köd, a tülkölés és a frusztrált düh lecsapódó
szemcséi alatt.
A
gyermek tekintetében, amikor az esti ablakon át az alvó utcát kémleli.
A
lehulló hópehely tiszta és ártatlan sóhajában, mielőtt első csókját adja a
sáros, fagyott földnek.
A
tenyeredben keresd, amit valaki felé nyújtasz. Látod, hogy ragyog?
Elkaptál egy csillagot.
.jpg) |
| Weheartit.com |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése