Volt ma egy pillanat…
Ott, a körúton, a süvítve duruzsoló
szélben, a kedveskedve táncoló esőcseppek dorombolása alatt megéreztem a
fenyőillatot. És ott voltak a porcelánszínű rózsák, felszegett fejjel fáztak a
novemberi lassú ködben, mintha ez lenne életük egyetlen lehetséges értelme.
Érinthetetlenek és kemények voltak, halvány pír a város jégszürke arcán.
És beléptem az ajtón, a könyvek
birodalmába.
És szólt az a dal.
És magába olvasztott a pillanat,
amikor képtelenség mosoly nélkül élni, és hirtelen megint emlékeztem a
boldogság zamatára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése