A vasárnap éjjel részeg széljegyzetei
vérző tintapatakokként folynak végig a macskakövek kócos rései között.
Vadul lüktet bennem, hogy a szavaimat
már mind elhordták mások – csak üres szotyihéjakként gondoláznak végig az eső mosta
utcán, mint tartalom nélküli, megfáradt kis tutajok, és nekem csupán az a
kétségbeesett érzés csorog a törött esernyőm csontvázáról, hogy én talán mindvégig
valami egészen mást akartam mondani.
Felkaparom a sápadó ősz mocskát –
agyagos sár a vörös körömlakk alatt. Különféle jelentésrétegekként rakódik
egymásra érzés és vágy, érzés és vágy, és megint tartozom valahová.
Körforgás.
Szédülök.
Hosszú, kiszáradt csend után a betűk sötét
varként peregnek le rólam.
Nem maradtam más, mint egy égett seb
halványuló nyoma a bőrön.
Egy tiszta lap.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése