Az egészet akarom.
A horzsolásokat és a sebeket is. A
vérszag önmagában kevés, hogy elriasszon, turista vagyok egy katasztrófa
sújtotta övezetből.
Téged.
A sötétséget. A megbúvó félelmet, a
szekrény mögül hajnalban előkacsintó démonokat.
Tudni, hogy mi tart ébren éjszakánként.
Nem csak a válaszokat, a kérdéseket
is. A miérteket. A bizonytalanságodat, ahogy megremeg a kezed, miközben
megkérdőjelezed a világegyetem létezését. Vagy hogy az egésznek van-e egyáltalán
bármi értelme.
Az egészet akarom, mert csak így van
értelme, mindenestől.
A mélység érdekel, a ronda foltok, a
rozsdaszínű zúzódások, az árnyékok.
Amit nem mondasz ki.
A negatív lenyomatok.
A csendjeid. A kimerültségtől terhes,
iszapos reggelek.
A hangos, vagy éppen a Föld
középpontjáig temetett legnyersebb szavak.
Igazságok és hazugságok.
Fény.
Sűrű vágyak béklyóznak, gúzsba kötnek,
tehetetlen táncban pörgetnek körbe-körbe egy végtelen piruettben, de én csak
elmondani szeretném, ezekkel a félbe tört szavakkal, hóban reszkető lámpák
dermedt fénye alatt, két fagyott lélegzet-pamacs közé ékelve, hogy talán a
világegyetem összemosódó színeibe veszve válasz lehetnénk egymás fel nem tett
kérdéseire.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése