Mert az a lány a villamoson…
nem azért sír, mert a téli árnyak
lassan szennyes kátrányt köpnek az ég sötétjébe, és összemaszatolják -
nem azért, mert egy dallam csikorogva
zokogott a nyitott ajtóval szunnyadó autórádióból -
nem azért sír, mert nincs jövő -
hanem mert nincs múlt.
Kapkodó, vak pillantásokkal fonnyad
semmivé a maró fények sanda mosolyában.
Mert savanyú üvegcserepeken térdel, és
nem tudja, hányszor törik még bele a szíve. Mert azt gondolta, elengedett
valamit, de most újra bársonyos sikítással dobol a bőre alatt, és nem, nem kap
levegőt. Mert visszamenne, és közben
mégsem. Mert tehetetlen. Mert sáros agyagba ragadt, és talán belefullad -
talán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése