Valami… eltűnik, érzem. Egyre
homályosodik, kopott párafolt a kora esti ablaküvegen, és bármit teszek,
előbb-utóbb végleg elhalványul. Tudom, hogy nem nyúlhatok utána, nem
szoríthatom magamhoz, most nem lehetek ragaszkodó. De ez most fáj… nem akarom
elengedni. Emlék-szellemek, rám akaszkodott múlt-darabkák és rég volt mosolyok
sűrűsödnek bele ebbe a kis térbe, itt köröznek, és én várok, de mire? Ennél
jobban nem tudom késleltetni. Hol az életem?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése