Ennyi maradt nekem – ezek a lopott,
suhanó kis pillanatok. Zavarosan rebbenő másodpercek csak, amíg a buszból
belátok az ablakon. Nyilván nem kellene nyújtózkodnom, mégis megteszem. Szinte
látom a fénytől részegült lepkék táncát az üveg előtt… Azon tűnődöm, vajon
teljesen kikoptam-e már onnan, vagy még akad, ami őriz belőlem egy
illatfoszlányt vagy a kezem nyomát? Még mindig kikaparhatatlanul mélyen remeg
bennem ez a hiány, üres és fekete lyuk.
Lehet, hogy teljesen értelmetlenek
ezek a pillanatok. Csupán megfáradt, törött lemezek a múltból, amelyek már csak
ugyanazt a sovány, fakó kis melódiát tudják játszani, újra és újra, akadozva. 
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése