Nem tudok mindig erős lenni, annyira
elfáradtam már. Ott az a keserű fájdalom a hátam jobb oldalán mardos, és nem
akar múlni… újra és újra kihúzom magam, amikor jön valami. Az éjjel csendjében
lopózik, vagy bombaként robban, vakító szín-és fényjátékkal…
Tovább feszül, egyre tovább. Van, amikor
eljátszom a gondolattal, hogy milyen jó lenne a sarokba kuporodni, lehunyni a
szemem, és mindent csak úgy elhessegetni, mérgezzen mást… de nem ilyen vagyok.
Belém marják magukat, húst és bőrt tépnek, szaggatnak, és néha, amikor azt
gondolom, kihúztam a tüskét… igazából csak beletörtem. Ma is begyulladt egy seb,
és még mindig éget. Vörös, de én mégis szürkében látok. Ugyanazokat a köröket
futom, amelyek nem vezetnek sehová. Még csak nem is szépek.
Olyan fárasztó mindig erősnek maradni. Érted és érted is az akarok lenni. Meg őérte, és helyette is. Mint mindig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése