Van, aminek nem szabad véget érnie.
Olyan keményen küzdünk… minden idegszálunk belefeszül, még a felhők is
könnyeznek, fáradt erőfeszítések nyomát mázolják a harsány naplementébe. Talán
eszedbe jut még, amikor kettesben maradtál az éjjel sötétjével, magadhoz
ölelted, mert nem kaptál reményt mástól. De a nap azért előbb-utóbb kisüt, és
én szeretem ezeket a nevető kis sugarakat, ahogy a leglehetetlenebb helyeket
töltik fel melegséggel. Mindig ezek a kiszámíthatatlan dolgok, az út közben
kibomló meglepetések…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése