Igen,
a gombolyag… megint megragadtam azt a szálat, ami olyan ingerlően kacsintott
felém, szinte könyörgött az érintésért. Vagy inkább provokált? Eluralkodott
rajtam ez az értelmetlen álom, furcsa képeket festett, megint erősnek éreztem
magam, olyan élettel telinek. Reménytelinek.
Aztán
megint összetörted a képet, egy pillanat műve volt, és néhány fiktív, virtuális
mosolyé. És már megint maradt ez a keserűség – nézem a fonalat, és bár tetszik,
vágyom rá, de nem tudnék mit kezdeni vele. Nem is tudok kötni.
Egyedül
hiába rántok a szálon, csak még zavarosabb lesz.
Téged
meg úgysem érdekel, mert csak nevetsz rajtam. Megint.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése